HomeA MELASZ hírei

Az elektronikus aláírás és a relatív igazság

A hitelesség kérdése nem újkeletű, több száz év óta tudjuk, hogy bizonyos üzenetek, í


A hitelesség kérdése nem újkeletű, több száz év óta tudjuk, hogy bizonyos üzenetek, ígéretek, tranzakciók, kötelezettség-vállalások hitelességéről nem árt meggyőződni, különben könnyen előfordulhat, hogy “se pénz, se posztó”1. Az elektronikus tranzakciók hitelessége sem annyira újdonság már 2007-ben, hiszen több, mint 25 éve ismeretesek a digitális aláírás alapjául szolgáló aszimmetrikus kriptográfiai algoritmusok2, gyakorlati alkalmazása a PGP (Pretty Good Privacy) és a PKI (Public Key Infrastructure – nyilvános kulcsú infrastruktúra) rendszerek, azon belül is a hitelesítés-szolgáltatók megjelenésével széles körben is lehetséges, mégis úgy tűnik, hogy nehezen akar fejlődni az alkalmazási kör, és lassan szélesedik a felhasználói tábor is.

Megfogalmazódnak olyan kérdések a területet jól ismerőkben is, hogy:

  • Kell-e ez nekünk?

  • Nem túlságosan bonyolult ez nekünk?

  • Elég biztonságos a használata?

Ha komolyan elgondolkodunk a kérdéseken, és válaszokat is akarunk keresni rájuk, előbb-utóbb be kell látnunk azt, hogy ez a kérdés nem intézhető el egy egyszerű “igen”-nel, vagy “nem”-mel. Ha ezt tennénk, nagy valószínűséggel beleesnénk az általános igazság keresésének hiábavalóságába, ami azonban a “tudatunktól független, objektív valósággá kövült állítások”3 hangoztatásával, vagy tagadásával lehet egyenértékű. Figyelemre méltó Gauss példája, aki – habár felismerte a nem-euklideszi geometria létezését és jelentőségét – nem talált az euklideszi rendszerben szemléletes modellt az új geometriához, így az igazság eddig ismeretlen formája és a formálissá merevedett evidencia-rendszer közötti ellentmondást az euklideszi rendszeren belül nem tudta (nem is tudhatta) feloldani, ezért hallgatott eredményeiről. A megoldás az igazság relativizálása lett volna.4

Milyen következtetés vonható le ebből számunkra? Az, hogy a továbblépéshez szükséges a fenti kérdésekben megfogalmazott igazságok (és azok tagadásainak) relativizálása. Általánosságban mind a támogatók, mind az ellenzők találnak életszerű példát arra, hogy miért nekik van igazuk. Ebből azonnal következik, hogy a kérdés differenciálható, szintekre bontható, és elkülöníthetőek olyan esetek, melyekben igazolható, és amelyekben lehetőségként alkalmazható, ellenjavallott, vagy akár megtiltható az elektronikus hitelesség használata. A szintek összegzésével megkapjuk azt a teret, amiben a kérdést feltettük. Ha a fentiek igazak, akkor a kérdésekre adott válaszok már nem gondolati kövületek, hitviták lesznek, hanem egy rendszerben értelmezett tételek vagy azok tagadásai, konkrét bizonyítással együtt. Természetesen bizonyosak vagyunk benne, hogy az így előállott rendszerben is megfogalmazható olyan igaz állítás, mely ebben a rendszerben nem igazolható, és nem cáfolható5 – ez annak az igazságát azonban nem érinti.

Ha differenciáljuk az elektronikus hitelesség alkalmazási lehetőségeit, olyan kérdésekben gondolkodunk, mint:

  • hol használjuk? (és hol NEM)

  • mikor használjuk? (és mikor NEM)

  • mire használjuk? (és mire NEM)

  • mit használunk? (és mit NEM)

  • kivel használjuk? (és kivel NEM)

  • hogyan használjuk? (és hogyan NEM)

A kérdésekre – a teljesség igényével – adott válaszok alapján kirajzolódhat előttünk az elektronikus kötelezettség-vállalások alkalmazásának feltétel-rendszere, az adott felhasználás aspektusából nézve. Ez magában foglalhatja a jogszabályi környezetet, a szervezeti és belső szabályozási feltételeket, a szerződéses jogviszonyok klauzuláit, és a technológiai feltétel-rendszereket egyaránt.

Ezek után tudunk értelmesen arra a kérdésre választ adni, hogy “kell-e ez nekünk?”, amikor meg tudjuk azt mondani, hogy – (a cikk készültekor még) fiktív, kiragadott, de életszerűnek látszó – példát véve, az egyetemi tantárgyfelvétel igazolását ilyen módon sokkal hasznosabb elvégezni, mint hagyományos módon, sorban állva, mivel egyrészről az alkalmazás módja részletesen szabályozott, a technológiai feltételek adottak, a felhasználók képesek az eszközöket helyesen használni, és ekkor a támogató infrastruktúra költségei alacsonyabbak lehetnek a korábbi módszernél, továbbá az egy időben tantárgyat felvenni képes hallgatók száma ezerszeresére nőtt, és nem utolsó sorban a tantárgyfelvétel idő-intervalluma a korábbi egy hónapról egy hétre csökkent.

Lehet-e nyugodt szívvel “igen” választ adni ebben az esetben a szükségességet firtató, korábban felvetett kérdésre?

1O. Nagy Gábor: Mi fán terem? – magyar szólásmondások eredete, 9, kiadás, Akkord kiadó, 2005. ISBN 963 9429 65 1; pp307-308.

2Aszimmetrikus egy algoritmus, ha a rejtjelező és megfejtő kulcs különbözik egymástól.

3Surányi László: Metaaxiomatikai problémák, Typotex kiadó 1992, ISBN: 963 7546 19 7; pp99

4Surányi László: Metaaxiomatikai problémák, Typotex kiadó 1992, ISBN: 963 7546 19 7; pp100

5Raymond Smullyan: Gödel nemteljességi tétele, Typotex kiadó, 2003, ISBN: 963 9326 99 2; pp124